Dávid Anett pszichológus és
Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista

Bemutatkozás

Personal picture Pszichológia tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen kezdtem, ahol 2014-ben okleveles pszichológusként végeztem. Ezután 2018-ban szakvizsgát tettem és alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus képesítést szereztem. 2015 óta dolgozom egészségügyi területen, ahol az egészségpszichológiai folyamatok tanulmányozásával, valamint a különféle belgyógyászati betegségek mentén zajló lelki folyamatok támogatásával foglalkozom alap-pszichoterápiás, konzultációs keretek között. Egészségügyben szerzett gyakorlati tapasztalataim még inkább megerősítettek abban, hogy elköteleződjek az egészség megőrzésének és fejlesztésének támogatása, a betegségek megelőzése és a kialakult betegség egyéni életvezetésre gyakorolt hatásainak kezelése mellett. A testi és lelki tényezők közti szoros kapcsolat hangsúlyozása és a környezeti faktorok hatásainak áttekintése segítheti az aktuális állapotunk átfogóbb megértését és ezáltal a lehetőségeink, képességeink, erőforrásaink hatékonyabb feltárását.

Munkám során többek között a krónikus betegségekkel történő hatékonyabb megküzdés támogatásával; a rendelkezésre álló erőforrások kiaknázásával, tudatosításával; az orvosi kezelésekkel kapcsolatos szorongás oldásával, enyhítésével; az egyéni életmód optimalizálásával és kialakításának lépéseivel foglalkozom az aktuális állapot függvényében; valamint a lehetséges rizikótényezők azonosítása; a lehetőségekhez mérten a megküzdés és az életminőség fejlesztése is a tevékenységeim közé tartozik a kliensek igényeihez igazítva a folyamatot.

Gyakran tapasztalom, hogy a különböző betegségek kapcsán a kliensek gyakran élik át a gyász érzését, amely arra sarkallt, hogy egy olyan módszert sajátítsak el, ami az ehhez kapcsolódó érzelmi veszteségeket képes támogatni. 2017-es évben Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista képesítést szereztem, ami az érzelmi veszteségeink feldolgozásának egy hatékony önsegítő technikán alapuló módja, mely a világon több ezer embernek már képes volt enyhíteni életének bármely területén megtapasztalt veszteségek miatti fájdalmát. A módszer elsajátítása segíti az érzelmi veszteségek hatékony kezelését, a kialakult érzelmi izoláció oldását, amelyet bizalmas, empatikus és támogató környezetben tapasztalhatnak meg a hozzám fordulók.

Az életvezetésünk, az egészségünk esetleges változásai alkalmával megtapasztalt nehézségek arra sarkallhatnak minket, hogy több szempontú, komplex és tudatos módon tekintsünk magunkra és a velünk történő eseményekre. Nyitott hozzáállással sok mindent tehetünk javulásunk, fejlődésünk és a pozitív változások elérése érdekében. Ezen területeken tudom támogatni mindazokat a klienseket, akik megtisztelnek bizalmukkal és motiváltak a pszichés támogatás igénybevételére.

Tanulmányok:

  • 2012 – Viselkedéselemző, SZTE-BTK Pszichológia (BA)
  • 2014 – Okleveles Pszichológus, SZTE-BTK Pszichológia (MA)
  • 2017 – Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista képzés
  • 2018 – Alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus, SZTE ÁOK-BTK
  • 2020 – Pszichoterapeuta jelölt, SZTE ÁOK Fészek Szegedi Pszichoterápiás képzés, folyamatban
  • 2020 – Doktorandusz jelölt, SZTE Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola, folyamatban

Pszichológiai konzultációk

Szupportív pszichológiai konzultáció keretében az alábbi témákkal kapcsolatban várom a hozzám forduló felnőtteket:

  • Egészségmegőrzés, egészségfejlesztés
  • Aktív egészségmagatartás támogatása, rizikótényezők azonosítása
  • Egyénre szabott életvezetési és életmód tanácsadás
  • Egészségi állapot megváltozásával való hatékony megküzdés erősítése
  • Támogató külső és belső erőforrások mobilizálása
  • Pszichoedukáció
  • Döntéshozatali folyamatok támogatása
  • Stressz-kezelés hatékonyságának növelése
  • Énhatékonyság, kommunikációs készségek fejlesztése
  • Gyász- és veszteségfeldolgozás támogatása
  • Krízisintervenció
  • Rehabilitációs folyamat támogatása

A pszichológiai konzultáció hossza 45-50 perc alkalmanként.

Tevékenységem a TEÁOR’08 86.90 Egyéb humán-egészségügyi ellátás szakágazatába, TESZOR’08 86.90.18 Mentál-egészségügyi ellátás, Szakmakód 869007 Mentál-egészségügyi ellátás (nem egészségügyi szolgáltatásként).

Gyászfeldolgozás Módszer®

A gyász és a veszteség egy mindenki számára jól ismert, de az esetek jelentős részében tabuként kezelt téma. Ennek ellenére a gyászreakció, és a veszteségeink okozta érzelmeink, teljesen normális és természetes velejárói életünknek, akár halálesetről, válásról, munkahely elvesztéséről, költözésről vagy bármilyen más érzelmi veszteséggel járó, életünkben bekövetkező eseményről legyen is szó.

A gyász érzései közel negyvenféle életesemény kapcsán jelenhetnek meg. Fontos, hogy minden gyász egyedi és minden gyászfeldolgozási folyamat is egyedi. Feldolgozatlan érzelmi veszteségeink egymásra halmozódhatnak, és negatív hatást gyakorolhatnak későbbi életünkre és kapcsolatainkra, testi-lelki állapotunkra egyaránt. Ezért fontos, hogy ismerjünk olyan módszereket, amellyel megelőzhetjük ezeknek a hatásoknak a kialakulását. A feldolgozatlan veszteségélmény az élő kapcsolatokat is rombolhatja.

A társadalom egyre kevésbé képes megfelelő alternatívát kínálni ezekben a fájdalmas és szomorú időszakokban az érzéseink megélésére és támogatására. A gyásszal kapcsolatos különféle téves információk gyakran segítő célzattal érkeznek, de zsákutcába vezetik a gyászolót, mivel az érzelmi oldal helyett az értelmünkre próbálnak hatni.

A módszer elsajátításának, a veszteségfeldolgozásnak egyik eredménye, hogy átvesszük az uralmat a velünk történtek életünkre gyakorolt hatása fölött. A Gyászfeldolgozás Módszer®  egy aktív cselekvésprogram, amelyet John W. James és Russel Friedman dolgoztak ki. Segítségével megtanuljuk a fájdalmas veszteségek okozta érzelmi reakcióinkat kezelni.

A gyász a szíveket töri össze nem a fejeket. Minden próbálkozásunk, hogy szívünket a fejünkkel gyógyítsuk meg, kudarccal jár, mivel értelmünk nem a megfelelő eszköz erre.

John W. James & Russel Friedman: Gyógyulás a gyászból
GRM Logo

További információ és bejelentkezés

A pszichológiai konzultációkra magánrendelés keretében az alábbi elérhetőségeken keresztül igényelhet időpontot:

E-mail:
Telefon: +36-30/554-5620


Gyászfeldolgozás Módszer®-rel kapcsolatban vállalom tájékoztató előadások megtartását, valamint csoportos és egyéni módszerátadást is végzek. Amennyiben közelebbről megismerkedne a módszerrel további információt kérhet a fenti elérhetőségeken keresztül.